Április 27. – MISS SAIGON statiszta válogatás!

szinpadcikkJavában zajlanak a nyári megaprodukció előkészületei.

Április 19-én, kedden megtörtént a díszlet állító próba, melyet jövő héten, április 27-én 15 órakor az MKB ARÉNA kistermében statiszta válogatás követ.

Utóbbira várunk 18-28 év közötti különböző karakterű fiúkat és lányokat, táncos szerepre fiúkat és lányokat, illetve 5-8 éves, kisnövésű gyerekeket. A próbák a statisztériának augusztus 6-9. között az MKB Arénában lesznek, 10-én, 16 órától pedig már az előadás helyszínén, a felállított nagyszínpadon.

megtekintve 106832 / 11948 alkalommal

 

svf_sziveszteri_koncert_plakat_v04_web

SOPRON VÁROS FÚVÓSZENEKARA

25. SZILVESZTERI KONCERT

Vezényel: Ferenczi Balázs

Közreműködnek:

SONG OFFICE Énekstúdió

SOPRON VÁROSI MAZSORETT CSOPORT

Soproni ősbemutató, csárdás, operettegyveleg, könnyűzenei válogatás és pattogó indulók sora hangzik majd el a soproni fúvósok hagyományos szilveszteri hangversenyén az MKB-arénában.
A műsorban a Körei Katalin vezette Diamond Melodies és – Németh József művészeti irányításával – a Soproni Városi Mazsorettcsoport is közönség elé lép. Újdonság, hogy a belépőjegyek ezúttal nem érkezési sorrendben biztosítják az ülőhelyet, hanem azok meghatározott helyre szólnak. A 14 éven aluli gyerekek jelképes, százforintos belépővel vehetnek részt a hangversenyen.

A műsorban – egyebek mellett – soproni ősbemutatóként felcsendül Balázs Attila katonakarmester “Árvízi hősök” című kompozíciója. Emellett az első részben csárdásokat, valamint operettrészleteket játszik a zenekar. A szünet után brazil és görög dallamok, valamint hazai s külföldi slágerek fúvósátiratai szólalnak meg. A szervezők elárulták: lesz meglepetésben is része a közönségnek…

Jegyértékesítés november 15-től!

Jegyek elővételben kaphatók: MKB ARÉNA SOPRON, Pro Kultúra Jegyiroda.

Online jegyértékesítés itt!

A jegyek ára egységesen 1900 Ft., helyreszóló. December 31-én, az előadás napján 2200 Ft.

14 év alattiaknak csak a kiállítás árát kell megfizetni, 100 Ft-ot.

megtekintve 96924 / 11868 alkalommal

 

wss_jo_a4

JEGYEK MÁR KAPHATÓAK!!!

L. Bernstein: West Side Story

A ma már kultmusicalnek számító, elnyűhetetlen színpadi produkciót Leonard Bernstein, Arthur Laurents és Stephen Sondheim zseniális szerzőhármasának köszönheti a világ színházrajongó közönsége. A darabot Európában 1958-ban mutatták be Londonban, a West Enden, Magyarországon 1969 óta játsszák.

Az előadás különlegessége, hogy a főszerepben két eltérő zenei stílus sztárjait láthatjuk, a világsztár szoprán énekesnőt, Miklósa Erikát és az egyik legismertebb musical énekest, Dolhai Attilát. Bernstein művének örökérvényűségét KERO® drámai rendezése és Tihanyi Ákos látványos koreográfiája támasztja alá. Az Izzó Vízió csapata pedig egyedi vetítéssel, különböző látványelemekkel színesíti az előadást.

West Side Story (Jerome Robbin ötlete alapján)

Szövegkönyv: Arthur Laurents
Zene: Leonard Bernstein
Dalszöveg: Stephen Sondheim

Magyar szöveg: Miklós Tibor és Kerényi Miklós Gábor

Rendező: KERO®

Az eredeti produkciót rendezte és koreografálta: Jerome Robbins
Eredeti Broadway produkció: Robert E.Griffith és Harold S.Prince Roger L.Stevens-szel együttműködve.

wssszinpadMaria - Miklósa Erika
Tony – Dolhai Attila
Anita – Janza Kata
Riff – Kerényi Miklós Máté
Bernardo – Petridisz Hrisztosz
Narrátor – Szabó P. Szilveszter
Fiúk: György-Rózsa Sándor, Karányi Péter, Pirgel Dávid, Sánta László, Szabó Dávid
Lányok: Baranyai Annamária, Bódi Barbara, Nagy Bea, Réder Nóra
Közreműködik: Budapesti Operettszínház Zenekara, valamint Mármarosi Tünde és Zsíros Gábor (tánc)
Vezényel: Makláry László
Koreográfus: Tihanyi Ákos
Vetítés: Izzó Vízió
Világítás: Somfai Péter
Zenei munkatárs: Tóth Éva
Rendezőasszisztens: Nagy Bea
Ruhák: Böhm Katalin

“Az előadás a Music Theatre International ( 421 West 54 th Street, New York, New York 10019, tel: 212-541-4684) szíves hozzájárulásával jött létre”.
wss550

megtekintve 99534 / 14299 alkalommal

 

szorolap_apostol_A5_dec11-12

Vajda – NEM TUDOK ÉLNI NÉLKÜLED

Új magyar musical a 40 éves APOSTOL EGYÜTTES slágereivel és közreműködésével

Nehéz a boldogságtól búcsút venni, Okosabban kéne élni, Búcsúzik a nyár, Homokvár, Nem tudok élni nélküled… és még rengeteg sláger. Ugye ismerősek ezek a dalok? Az APOSTOL együttes elképesztő sikerű dalai! Szinte hihetetlen, de igaz: negyven éve alakult meg az APOSTOL! Ez az évforduló is egyik inspirálója volt a Nem tudok élni nélküled című musical bemutatásának.

A darab története egy 100 éves szálloda átalakítás utáni megnyitója körül bonyolódik, De ez csak az egyik szála a cselekménynek. A másik, ami talán még ennél is fontosabb, az a szerelem! A szerelem, amihez mindenkinek köze van, hiszen nincsen olyan ember, akit ne érintett volna meg, vagy így, vagy úgy…

Jegyértékesítés szeptember 3-tól!

Jegyek elővételben kaphatók: MKB ARÉNA SOPRON, Pro Kultúra Jegyiroda.

Online jegyértékesítés itt!

Szereplők

Misi, 60 körüli üzletember: Mikó István – Jászai Mari-díjas
Judit, 55 körüli írónő: Egri Márta – Jászai Mari-díjas
Bence, Judit fia, huszonéves: Sövegjártó Áron
Lili, Misi lánya, huszonéves: Rárósi Anita
Alex, Misi fia, Lili bátyja, 35 körüli: Boros Zoltán
Ági, szállodamenedzser, Tibor felesége: Nyírő Bea
Tibor, szállodaigazgató, Ági férje: Győri Péter
Rudi, titkár: Szabó Dávid
Réka, fiatal portáslány: Tébi Márta
Patrik, fiatal pincérfiú: Beszterczey Attila
Pista bácsi, idős szállodaportás: Benkő Péter – Jászai Mari-díjas
Karellné, 55 körüli takarítónő: Szabó Anikó
Kitty, fiatal táncosnő: Borbély Krisztina
Vendég: Magyar Tímea

Továbbá: Germán Lívia, Simon Andrea, Szumelidisz Krisztina, Virga Tímea, Győri Csaba, Lőrincz Sándor, Maka Gyula, Tóth Alex, Fábián Zsófia

Közreműködők

Szerző : Vajda Anikó

Rendező: Böhm György – Jászai Mari-díjas

Díszlettervező: Bátonyi György
Jelmeztervező: Kemenesi Tünde
Korgeográfus: Borbély Krisztina
Zenei korrepetítor: Félix Györgyi
Zenei vezető: Németh Zoltán
Rendezőasszisztens-súgó-ügyelő: Simon Andrea

megtekintve 92002 / 13337 alkalommal

 

elisabethakcioswebre2010. november 13-14-én elevenedik meg az MKB MUSICAL ARÉNA falai között az újkori Európa legismertebb asszonyának lebilincselő története. A Budapesti Operettszínház egyik legnépszerűbb darabja az Elisabeth, melynek november 14-i, vasárnap 14.30-kor kezdődő előadására AKCIÓS JEGYEK is válthatóak! Érdeklődjön a jegy-irodákban!

megtekintve 76454 / 9450 alkalommal

 

elisabeth250uj

PARÁDÉS SZEREPOSZTÁS AZ ARÉNÁBAN!

Az Elisabeth magyarországi sikerszériája az MKB MUSICAL ARÉNA falai között folytatódik.

Weitere Informationen in Deutsche Sprache!

Elisabeth mindmáig az egyik legismertebb asszonya az újkori Európa történetének. Ez a szépségkultuszt szinte tökélyre fejlesztő, ország-világ által ünnepelt, történelembe beleavatkozó, lovakon száguldó, mindenfelé utazó, gyakran rejtőzködő-menekülő, titokban verseket író, végül is szomorú sorsú királyné már életében jelképpé vált.

Ez a musical olyan valakiről mesél, aki nagyon közel áll hozzánk. Nem nehéz tehát keserű-gyönyörködtető módon együtt lélegezni ezzel a darabbal, amely leszámol a könnyes lányregények Sissi-képével, a boldog Ferenc József-i békeidők nosztalgiájával, miközben föltárulhat előttünk az Erzsébet-titok legmélye: a végtelen szabadságvágy, az egyes ember szabadságának lenyűgöző mítosza.

November közepén a MUSICAL ARÉNA falai között elevenedik meg Elisabeth története, a Budapesti Operettszínház egyik legnépszerűbb, folyamatos telt házat vonzó darabja!

elisabeth1

Igazi kultusz-előadás, amit mindenkinek látnia kell!

Jegyértékesítés május 29-től!

Jegyek elővételben kaphatók: MKB ARÉNA SOPRON, Pro Kultúra Jegyiroda, Escort Tourist, Blaguss Utazási Iroda.

Online jegyértékesítés itt!

Szerzők
Zeneszerző: Sylvester Lévay
Szövegíró: Michael Kunze
Magyar szöveg: Müller Péter Sziámi

Vezényel: Makláry László

elisabeth3

Szereposztás
Elisabeth: Janza Kata
Luigi Lucheni: Földes Tamás
A Halál: Szabó P. Szilveszter
Ferencz József: Bereczki Zoltán
Zsófia főhercegnő: Nádasi Veronika
Rudolf főherceg: Dolhai Attila
A tíz éves Rudolf: Mohácsi Márk
Max, bajor herceg és Károlyi István gróf: Marik Péter
Ludovika, bajor hercegné és Frau Wolf: Felföldi Anikó
Eszterházy grófnő: Sz. Nagy Ildikó
Helene, Elisabeth nővére: Ullmann Zsuzsa
Sztáray grófnő: Nagy Bea
Grünne gróf: Csuha Lajos
Rauscher bíboros: Jantyik Csaba
Hübner báró: Petridisz Hrisztosz
Kempen báró: Oláh Tibor
Schwarzenberg báró: Péter Richárd
Andrássy Gyula gróf: György-Rózsa Sándor
Batthyány Elemér gróf: Imre Sebastian
Windisch kisasszony: Tihanyi Lívia
Magyar anya: Mirtse Réka

elisabeth4

Közreműködik

A Színház Musical együttese és Zenekara

A Halál táncosa: Radics Bernadett, Godó Gabirella, Földesi Anita, Kocsis Tamás, Karányi Péter, Sárkány Zsolt
elisabeth6

Alkotók és stáb
Világítástervező: Somfai Péter
Díszlettervező: Szegő György
Jelmeztervező: Velich Rita
Koreográfus: Gajdos József
Tánc- és játékmester: Rogács László
Rendezőasszisztens: Angyal Márta

Rendező: KERO®

vbwint300dpikicsi

Eredeti produkció: Vereinigte Bühnen Wien

Színpadraállítási jogok világszerte: VBW International GmbH, Linke Wienzeile 6., 1060 Bécs, Ausztria, e-mail: international@vbw.at, web: www.vbw.at

Ősbemutató: 1992. szeptember 3., Theater an der Wien/Vereinigte Bühnen Wien (VBW)

Magyarországi jogok: Pentaton Koncertügynökség – Lőrinczy György

elisabeth5

megtekintve 80465 / 13108 alkalommal

 

elisabeth250uj

Grandiose Besetzung in der MKB Musical Aréna!

Die Erfolgsserie “Elisabeth”, setzt sich in Sopron fort.

DIE UNGARISCHE VORSTELLUNG WIRD MIT ENGLISCHEM UNTERTITEL AUFGEFÜHRT.

Seit 10 Jahren begeistert “Elisabeth” ununterbrochen das Publikum in Ungarn und überall auf der Welt. Dies hört nicht auf, denn für alle Besucher ist es eine Kultproduktion, die ein jeder gesehen haben muss. “Elisabeth” ist Kult!

Die Kaiserin Elisabeth ist eine der bekanntesten Frauen in Europas Geschichte. Diese, dem Schönheitskult huldigende, von allen gefeierte, die in den Lauf der Geschichte eingreifende, vom Reitsport begeisterte und die Welt bereisende Kaiserin, die sich versteckte und flüchtete und die Gedichte schrieb, war schon zu Lebzeiten ein Symbol.

Das Musical erzählt über jemanden, den wir kennen zu kennen glauben. Doch es offenbart sich das Geheimnis Elisabeths, denn das bitter-süße Stück räumt mit den sentimentalen Märchenromanen, dem falschen Sissi-Bild und der Nostalgie der Franz Joseph’schen Friedenszeiten auf und zeigt den unendlichen Freiheitsdrang, den faszinierenden Mythos und den Kampf des Individuums um Freiheit.

Im November kommt das Musical nach Sopron, das im Operette Theater zu den erfolgsreichsten Theaterstücken gehört!
elisabeth1

JEDER MUSS DIESE VORSTELLUNG SEHEN!

Kartenverkauf ab 29. Mai!

Der Vorverkauf hat begonnen. In der MKB Arena, jeden Werktag zwischen 8.00 und 16.00 Uhr.

Die Stadt Sopron liegt an der österreich-ungarischen Grenze, von der Autobahn aus Richtung Wien ist die Stadt in nur einer halben Stunde zu erreichen, die Musical Aréna liegt im Westen der Stadt. Aus Österreich kommend biegen Sie an der ersten Ampel, Richtung Sopron Plaza, ab, sofort werden sie die MKB Aréna sehen können.

Karteninfo: info@mkbarenasopron.hu

Die Karten sind bestellbar im Internet auf der folgenden Webseite.

Autoren
Komponist: Sylvester Lévay
Texter: Michael Kunze
Text auf ungarisch: Müller Péter Sziámi

Kapellmeister: Makláry László

elisabeth3

Rollenbesetzung (die besten ungarischen Schauspieler)
Elisabeth: Janza Kata
Luigi Lucheni: Földes Tamás
Der Tod: Szabó P. Szilveszter
Franz Joseph: Bereczki Zoltán
Erzherzogin Sophie: Nádasi Veronika
Erzherzog Rudolf: Dolhai Attila
der 10 jährige Rudolf: Mohácsi Márk
Prinz Max, und Graf Károlyi István: Marik Péter
Prinzessin Ludovika, und Frau Wolf: Felföldi Anikó
Gräfin Eszterházy: Sz. Nagy Ildikó
Helene, die Schwester von Elisabeth: Ullmann Zsuzsa
Gräfin Sztáray: Nagy Bea
Graf Grünne: Csuha Lajos
Kardinal Rauscher: Jantyik Csaba
Freiherr Hübner: Petridisz Hrisztosz
Freiherr Kempen: Oláh Tibor
Freiherr Schwarzenber: Péter Richárd
Graf Andrássy Gyula: György-Rózsa Sándor
Graf Batthyány Elemér: Imre Sebastian
Fräulein Windisch: Tihanyi Lívia
Ungarische Mutter: Mirtse Réka

Die Kapelle und die Musicalband des Operette Theaters

Der Tänzer des Todes : Radics Bernadett, Godó Gabirella, Földesi Anita, Kocsis Tamás, Karányi Péter, Sárkány Zsolt
elisabeth6

Die Erschaffer und der Stab
Leuchtigung: Somfai Péter
Dekoration: Szegő György
Kostüme: Velich Rita
Choreografie: Gajdos József
Tanz- und Spielregisseur: Rogács László
Regisseur- Assistentin: Angyal Márta

Regisseur: KERO®

vbwint300dpikicsi

Originale Produktion: Vereinigte Bühnen Wien

Weltweite Rechte: VBW International GmbH, Linke Wienzeile 6., 1060 Wien, Austria, e-mail: international@vbw.at, web: www.vbw.at

Uraufführung: 3. september 1992.., Theater an der Wien/Vereinigte Bühnen Wien (VBW)

Ungarische Rechte: Pentaton Concert and Artist Management – György Lőrinczy

elisabeth5

megtekintve 64861 / 9791 alkalommal

 

Sose halunk meg plakát

Dés László – Nemes István – Koltai Róbert – Nógrádi Gábor
SOSE HALUNK MEG

„Nagy utazás! Azt mondtad, hogy ez az élet…”

Van olyan tévénéző vagy rádióhallgató Magyarországon, aki ezt a dalt nem ismeri?

Egy nemzedék mozi-élményének musical-változata nagy utazásra készül, Koltai Róbert rendezésében ezen az őszön.

Gyuszi bácsi és Imike történetének zenés változata a színházak után most szenzációs szereplőgárdával országjárásra indul. Tizenhat város sportcsarnokában, arénájában csendülnek fel majd Dés László dalai, és megaláztatások, kudarcok után ismét győz Gyuszi bácsi. És vele győzünk mindannyian.

„Ugye tudtad, így nem érhet véget, csak hosszú volt ez az ősz….”

„Legyen úgy, legyen úgy” – énekli majd Gyuszi bácsi, és vele a többi megalázott és megszomorított hatvanas évekbeli kisember az őszi turnén mintegy 50.000 nézőnek. Többek között olyan színészek vállalkoztak eme színházi társasutazásra Koltai Róbert mellett, mint Hernádi Judit, Lukáts Andor, Esztergályos Cecília, Vándor Éva, Pikali Gerda, Debreczeny Csaba, Spindler Béla, Egri Márta, Kertész Péter és sokan mások a színházi világ élvonalából. Imi szerepében, a kiemelkedően tehetséges negyedéves színművészetis, Tasnádi Bence tűnik fel A turné 2010. szeptember 4-én stílszerűen a budapesti Kincsem Parkból rajtol, és október 10-én, 16 előadás után fut be a célba.

Többek között: Szeged, Pécs, Sopron, Szombathely, Veszprém, Győr, Miskolc, Nyíregyháza, Dabas, Kaposvár, Debrecen, Tata sportcsarnokaiban találkozik majd a közönséggel.

Jegyek már kaphatóak a helyszínen!

„Nagy lesz az út / De mi ugye mégse várunk. / A vonatunk / Neki lódul, újra száguld…”

Mi volt a siker titka? A remény dala? Vagy a történet üzenete? Az, hogy törjön ránk bármi vész, pusztító horda, hamis cézárhad, vagy belső békétlenség, mi sose halunk meg? Vajon ez a nemzeti szlogen?…

A közel húsz évvel ezelőtti film- és zenei siker után, a szerzőkön kívül olyan alkotók, művészek segítik színpadra a zenés változatot, mint Rácz László (producer), Szőke István (művészeti tanácsadó), Húros Annamária (díszlet és jelmez) Kerényi József (díszlet), Seres Attila (koreográfus), és Vona Károly (színpad és fénytechnika).

„Elindulunk, elindulunk / Az éjbe megy a vonatunk. / Egy utazás az életünk. / Azt mondtad, hát megint megyünk…”

SajtóÚj szórakoztató komplexum Budapesten

A Kincsem Park immár nem csupán a lovassportok szerelmeseinek nyújt felhőtlen szórakozást, ugyanis a létesítmény ősztől már a színházkedvelőket is tárt karokkal várja. A Kincsem Színház első premierje a Sose halunk meg musical Koltai Róbert rendezésében és főszereplésével.

A nagy múltra visszatekintő magyar lóversenysport legnagyobb fővárosi szentélye minden kétséget kizáróan a Kincsem Park, amely nevét hazánk leghíresebb és legeredményesebb versenylováról kapta. Az 1925-ben épült objektum átadásával Magyarország Európa legmodernebb versenypályájával büszkélkedhetett. Azóta jelentősen bővültek a park szolgáltatásai: a galopp versenyek mellett 2004-től, az addig a Kerepesi úton rendezett ügetőversenyeket is itt futják. Idén pedig minden eddiginél szélesebb közönségréteget céloz meg a létesítmény.

2010. szeptember 3-án először nyitja meg kapuit a Kincsem Park háromezer-kétszáz férőhelyes szabadtéri színháza, amikor is a kultuszalkotássá vált Sose halunk meg című film és színdarab vadonatúj musical átdolgozását láthatja a nagyérdemű. A közönség szórakozását a csodálatos környezet és a színházi élmény mellett a gasztronómiai élvezetek teszik teljessé. A Kincsem Park étterme gondoskodik arról, hogy a színházlátogatók egy kiadós vacsorát követően foglalhassák el helyüket a nézőtéren.

A méltán népszerű alkotás története alapján adott volt a helyszínválasztás, ahol a premier után további két előadás várja a nézőket. Ezt követően indul a „nagy utazás”, vagyis a darab országos turnéja tizenkét város sportcsarnokában, olyan ismert színészekkel, mint például Vándor Éva, Kertész Péter, Spindler Béla, Hernádi Judit, Pikali Gerda, Esztergályos Cecília, Lukáts Andor, Debreczeni Csaba vagy éppen Oberfrank Pál.

megtekintve 41822 / 6117 alkalommal

 

FERGETEGES! PROVOKATÍV! LEHENGERLŐ!

oltariplakat1

OLTÁRI SRÁCOK

BROADWAY siker az MKB ARÉNA óriás színpadán!

Jegyek már 2900 forintos ártól!

Az Oltári srácok című musicalben – a New York-i Broadway után Európában először – a Vár egy hely című turné utolsó koncertjére váltunk jegyet. Öt srác: Matthew, Mark, Luke, Juan, Abraham a zene erejével próbálja nemesebbé tenni az emberek lelkét. Az előadás nem a templomok áhítatos csendjén, hanem a koncertek színes, látványos, mozgalmas világán keresztül beszél hitről, reményről, szeretetről.

oltariplakat2
Hogy a fiúcsapat mikor, hol, hogyan verbuválódott össze, azt bibliai homály fedi. Ezen az utolsó koncerten – ami tulajdonképpen maga az előadás – kiderül, hogy nekik is van még mit fejlődniük. Vajon meddig tart a hit ereje? Kérdés, hogy ők akarnak, tudnak-e hinni még egymásban, vagy az emberi kapcsolatokat felőrli a showbusiness?! Hiszen a kísértés nagy, mert az ördögi csillogás könnyen magába szív “minden élőt, mindegy ki az”…

Mark Kessler és Ken Davenport ötlete alapján

Az eredeti produkciót létrehozta: Ken Davenport & Robyn Goodman
Az eredeti Off-Broadway produkciót rendezte: Stafford Arima
Eredeti produkciós menedzsment: Josef Weinberger Limited, az R&H Theatricals of New York megbízásából

Magyarországi jogtulajdonos: Pentaton Művész- és Koncertügynökség – Lőrinczy György
oltariplakat6
A kultusz darabnak számító, és minden korábbi nézettséget megdöntő Rómeó és Júlia , majd a sokak érdeklődését kiváltó premier darab, a Szép Nyári Nap után ezúttal egy újabb ötletes, látványos darab elevenedik meg az MKB ARÉNA óriás színpadán! A megnyerő Oltári Srácok minden bizonnyal elvarázsolják népes színházlátogató közönségünket!

NE MARADJON LE RÓLA!

A Budapesti Operettszínház és a Pentaton előadása a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. és az MKB ARÉNA Együttműködésében kerül színpadra Sopronban!

Jegyértékesítés március 12-től!

Jegyek elővételben kaphatók: MKB ARÉNA SOPRON, Pro Kultúra Jegyiroda, Escort Tourist, Blaguss Utazási Iroda.

Online jegyértékesítés itt!

oltariplakat7

Szereplők

Matthew: Dolhai Attila
Mark: Serbán Attila
Luke: Mészáros Árpád Zsolt
Juan: Kerényi Miklós Máté
Abraham: Szabó Dávid

Közreműködik a Színház Zenekara

Szerzők

Zene, dalszöveg, énekszólamok: Gary Adler, Michael Patrick Walker
Szövegkönyv: Kevin Del Aguila
Hangszerelés: Doug Katsaros, Lynne Shankel
Egyéb zenei feldolgozások: Lynne Shankel
Magyar változat: KERO®, Somogyi Szilárd
Dalszöveg-fordítás: Müller Péter Sziámi
Zenei vezető-karmester: KERO®, Somogyi Szilárd
Koreográfus-asszisztens: Szűts Rita
Rendezőasszisztens: Angyal Márta
Díszlettervező: Bartha Andrea
Jelmeztervező: Böhm Katalin
Koreográfus: Tihanyi Ákos
Rendező: Somogyi Szilárd

A Budapesti Operettszínház a szereplőváltoztatás jogát fenntartja!

oltari500

megtekintve 41093 / 6567 alkalommal

 

molinoallosz

SZÉP NYÁRI NAP

NEOTON

MUSICAL AZ OPERETTBŐL

Kétszázhúsz felett, Santa Maria, Don Quijote, Pago Pago, Ha szombat este táncol, Tini-dal, Holnap hajnalig, Vándorének. Ugye mindenkinek ismerősek ezek a slágerek? A hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes évek sikerzenekara, a Neoton dalairól van szó, melyek nagyszerű alapul szolgálnak a Budapesti Operettszínház és a Pentaton közös előadásához: Szép nyári nap – a Neoton musical a Pesti Broadway-ről!

neoton1A főváros után először Sopron városában elevenedik meg a történelmi magasságokba emelkedett Neoton együttesének oly népszerű dalait felvonultató Szép Nyári Nap című musical története, mely hónapok óta telt házas előadásokkal fut a Budapesti Operettszínházban! Büszkén mondhatjuk el, hogy a kultusz darabnak számító, és minden korábbi nézettséget megdöntő Rómeó és Júlia után a Szép Nyári Nap révén ezúttal egy kirobbanó sikerrel futó PREMIER darabbal kedveskedhetünk egyre népesebb színházlátogató közönségünknek! A 2010-es Soproni Tavaszi Napok keretében bemutatásra kerülő darab igazi csemege lesz mind a musical, mind a Neoton együttes dalait kedvelőknek!

EZT LÁTNI KELL!

neoton4Az MKB ARÉNA SOPRON óriási színpadán igazi bulira készülnek a musical szereplői, akik a hetvenes évek egy forró júliusi napján “önkéntesen” utaznak azpítőtáborba. Persze, korán kelnek, sőt még reggeli torna is van, meg munka, de leginkább szórakozni akarnak, táncolni-énekelni, egymást ugratni, s megtalálni a szerelmet… A tábor vezetője,Tóth Antal, s helyettese, Panni néni, az orosztanárnő, éberen figyeli őket. Utóbbi nehéz helyzetbe kerül, mert lánya beleszeret a frissen érettségizett, szociológusnak készülő Varga Péterbe, akinek édesapja ’56 után disszidált, s aki maga is renitens fiatalnak tűnik…

Ám az építőtábor többi lakója drukkol a párnak, hisz’ az összes pesti tinédzser egyet akar: egy emlékezetes nyarat!

A Szép nyári nap, húsz évvel a rendszerváltás után, közelmúltunkban nosztalgiázik, s mindemellett egy igazi forró retrobuli!

A Budapesti Operettszínház és a Pentaton előadása a Soproni Tavaszi Napok csúcsprodukciója a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. és az MKB ARÉNA Együttműködésében!

Jegyek 3900-9.500 forintos áron kaphatóak.

Jegyértékesítés december 11-től!

Jegyek elővételben kaphatók: MKB ARÉNA SOPRON, Pro Kultúra Jegyiroda, Escort Tourist, Blaguss Utazási Iroda.

Online jegyértékesítés itt!

szponzorneoton
neoton2

Szereplők

Péter: Szabó Dávid
Juli: Vágó Zsuzsi
Margó, Juli barátnője: Peller Anna
Ria, az osztály bombázója: Vágó Bernadett/Szendy Szilvi
Öcsi: Kerényi Miklós Máté
Panni néni, osztályfőnök, Juli anyja: Szulák Andrea/Náray Erika
Tóth Antal, TSZ melléküzemág-vezető: Faragó András
Rózsika, a tábor szakácsnője: Náray Erika/Sz. Nagy Ildikó
Kovács, Panni néni elvált férje: Csonka András
A Pesti Művésznő: Csepregi Éva

neoton5Karmester-zenei vezető: Bolba Tamás – Bíró Péter
Koreográfus asszisztens: Barta Viktória
Rendező asszisztens: Angyal Márta – Szűts Rita
Díszlettervező: Bátonyi György
Jelmeztervező: Kemenesi Tünde
Világítástervező: Somfai Péter
Koreográfus: Duda Éva
Rendező: Somogyi Szilárd
Írta: Böhm György – Korcsmáros György
Dalok: Pásztor László – Jakab György – Hatvani Emese
A kell, hogy várj c. dal szövegírója: S. Nagy István
Dramaturg: Kerényi MG
Hangszerelő: Pejtsik Péter
Jogtulajdonos, Társproducer: Pentaton – Lőrinczy György

Művészeti vezető: KERO®

A Budapesti Operettszínház a szereplőváltoztatás jogát fenntartja!

neotonbannerarenara

megtekintve 38601 / 7406 alkalommal

 

bohoc1.jpgA küzdőtéren 1000m2-en számos légvár: óriáscsúszda,ugrálóvár, akadálypálya, kalandpark, lőcsocsó, sumó, mászófal, babasarok, labirintus, trambulin, arcfestés, kézműves foglalkozás, lufihajtogatás, bohóc előadás várja a gyerekeket 1-13 éves korig.
Gyermekjegy: 1500 Ft Kísérőjegy: 300 Ft

A belépődíj megfizetése után minden légvár korlátozás nélkül használható az adott turnus végéig.
Turnusok:
10-12.30 óráig
13.00-15.30 óráig
16-18.30 óráig

Érd.30/99-38-919 www.legvarvilag.hu

megtekintve 25298 / 4530 alkalommal

 

juliaesromeoAmint az már közismert, a Budapesti Operettszínház társulata, 2009. December 11.-12-én Sopronban vendégszerepel. Az MKB ARÉNA óriási szípadán Shakespeare drámája alapján Gerard Presgurvic zenéje és szövege nyomán, KERO® rendezésében, az Operettszínház legnagyobb sztárjaival a Rómeó és Júlia musical kerül bemutatásra.

A darab iránt megmutatkozó óriási érdeklődésre való tekintettel a szervezők nagy örömmel jelentik be, hogy a már gyakorlatilag tetházas szombat este előtt, 14.30 órai kezdettel további, immár egy harmadik előadással bővítik a fellépések számát!

Jegyek a már ismert jegypénztárakban, továbbá az Interticket jegyértékesítési hálózatán is elérhetőek!

megtekintve 27875 / 6306 alkalommal

 

romeovege.jpg
RÓMEÓ ÉS JÚLIA
MUSICAL 2 FELVONÁSBAN
Több mint 5 év, mintegy 400 előadás, közel 400 ezer néző!
romeoujA Budapesti Operettszínház legnagyobb sikere, amit nem lehet kihagyni!

Közel háromnegyed év előkészítő munka után, három szezon megszámlálhatatlan zenés produkcióját követve, 2009. December 11-12.-én az MKB ARÉNA SOPRON ad otthont a Budapesti Operettszínház legnagyobb sikerű darabjának, a minden korábbi népszerűségi rekordot megdöntő Rómeó és Júlia musicalnek.

Óriási büszkeség számunkra, hogy egy minden kétséget kizáróan világhírű, magyar produkcióra invitálhatjuk Önöket az MKB ARÉNA falai közé!

A darab eredeti licence alapján, az Operettszínház kivételes társulatának és legnevesebb szólistáinak tolmácsolásában, páratlan látványelemekkel és díszletekkel övezve kel életre az örök szerelmi történet KERO®rendezésében.
romeoleleatopdf
EZT NEM SZABAD KIHAGYNI!

Jegyek 7000-13.000 forintos áron kaphatóak. Jegyértékesítés szeptember 12-től!

MKB ARÉNA lelátó, jegy árakkal (PDF)

Online jegyértékesítés!


mediaromeo540

Pulzus TV riportA Pulzus TV HÉTVÉGE elnevezésű augusztus 23-i műsorában Kóczán Bálint beszélgetett az Operettszínház színidirektorával, egyben a musical rendezőjével, Kerényi Miklós Gáborral (KERO®), és az MKB ARÉNA képviseletében Török Zoltán ügyvezető-igazgatóval az előadásról, a szervezésről, a háttérben folyó munkákról.

TV riport

A Rómeó és Júlia jelenleg is telt házak előtt fut a Pesti Broadway-n, de látható volt a Szegedi Szabadtéri Játékok, a Pécsi Expo Center, valamint a Debreceni Főnix Csarnok hatalmas színpadán, több tízezer néző előtt. 2009. december 11-12-én az MKB Aréna falai között, az ARÉNA történetének legnagyobb volumenű színpadi vállalkozására készülünk a soproni bemutató kapcsán.
Tekintse meg az előadás videó szpotját!

julia1A párizsi világpremier hatalmas sikerét követően a Budapesti Operettszínház 2004 januárjában mutatta be a musical magyarországi változatát KERO® rendezésében. Az előadás azonnal ovációt váltott ki. A produkció dalai felkerültek a rádiók slágerlistáira, a musical CD-je 2006-ban platinalemez lett, illetve a Szegedi Szabadtéri Játékokon a monumentális díszletek között, káprázatos jelmezekkel, 200 táncossal és statisztával, s a Budapesti Operettszínház sztárjaival DVD felvétel is készült.

A Shakespeare színműve alapján készült mű története mindenki számára ismerős. Gérard Presgurvic, a zeneszerző és egyben szövegíró, így nyilatkozott az alkotásról: “A Rómeó a világirodalom legromantikusabb és legtragikusabb darabja. Ennél jobb téma nem is kell egy jó musicalhez, hiszen van benne minden: gyűlölet, szerelem, félreértés, halál, esküvő, szabadság. Mindezen túl arra törekszem, hogy a Rómeó és Júlia ürügyén sok-sok új és aktuális érzést fedezzek fel magamban.”

julia2A soproni előadásban a musical legnevesebb magyarországi képviselői lépnek fel. A címszerepekben Dolhai Attila és Vágó Bernadett/Vágó Zsuzsi látható, de színre lép még az előadásban a Budapesti Operettszínház több vezető szólistája is.

Shakespeare nyomán írta Gérard Presgurvic, magyar színpadra alkalmazta Kerényi Miklós Gábor

Irodalmi konzultáns: Nádasdy Ádám

Dalszöveg-fordítás: Galambos Attila, Somogyi Szilárd és Kerényi MG

Vezényel: Makláry László

Szereplők

romeoRómeó: Dolhai Attila
Júlia: Vágó Bernadett/Vágó Zsuzsi
Tybalt: Szabó P. Szilveszter
Escalus, Verona hercege: Németh Attila
Capulet: Csuha Lajos
Capuletné: Janza Kata
Montague-né: Csengeri Ottília
Dada: Nádasi Vera
Lőrinc barát: Földes Tamás
Mercutio: Bereczki Zoltán/Szabó Dávid
Benvolio: Mészáros Árpád Zsolt/Kerényi Miklós Máté
Paris: Homonnay Zsolt

Közreműködik: Sz. Nagy Ildikó, Petridisz Hrisztosz, a Budapesti Operettszínház Musical Együttese, a Pesti Broadway Stúdió növendékei és a Tűzmadarak

juliaesromeoZenei vezető: Makláry László
Karigazgató: Kéringer László
Mozgástervező: Király Attila
Játék-, és táncmester: Rogács László
A rendező munkatársa: Somogyi Szilárd
Díszlettervező: Götz Béla
Jelmeztervező: Velich Rita
Koreográfus: Duda Éva

Rendező: KERO®

A NETANYA (Párizs) és a PENTATON (Budapest) engedélyével.

A Budapesti Operettszínház a szereplőváltoztatás jogát fenntartja!
romeovege.jpg

megtekintve 31556 / 9713 alkalommal

 

muzsikahangja221x300A Soproni Petőfi Színház 2008/2009-es színházi évadjának kétségkívül egyik legsikeresebb előadása A muzsika hangja című családi musical volt. Minden előadást teltházzal játszottak, az előadásokra már hónapokkal előre elfogytak a jegyek.

A nem mindennapi érdeklődésre való tekintettel a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. úgy határozott, hogy ismét “műsorára tűzi” a darabot. Az új színházi évadban a Petőfi Színház műsorstruktúrája nem teszi lehetővé, hogy egy előző évadbeli előadást átvigyünk az új évadra, ezért keresték annak a lehetőségét, hogy ennek ellenére mégis ki tudják szolgálni a közönség igényét.

Közismert tény, hogy az MKB Arénát üzemeltető Raabersport Kft. rendszeresen otthont ad különböző zenés daraboknak. Mivel A muzsika hangja című darab is ilyen műfajú előadás, felvetődött annak lehetősége, hogy a népszerű családi musicalt abban a környezetben mutassák be.

A két cég ügyvezetője többszöri egyeztetés után megállapodott egymással abban, hogy november 14-én két előadást tartanak az említett darabból az MKB Aréna óriási színpadán.
Ez a megállapodás további együttműködésre is lehetőséget ad, ennek kifejezésére a szeptember 7-én Török Zoltán, a Raabersport Kft. ügyvezetője, Darvasi Ilona, a Petőfi Színház igazgatója, valamint Nyerges Ferenc, a Prokultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója aláírták a két cég közötti hosszútávú együttműködési szerződét, melyben a felek többek között kifejezik azon szándékukat, miszerint közös céljuk Sopron kulturális életének továbbfejlesztése, ennek keretében Sopron és vonzáskörzete lakosságának igényes kulturális programokkal ellátása, Sopron turisztikai imázsának erősítése, támogatása.

A Felek együttműködése elsősorban a Soproni Petőfi Színház zenés előadásai bemutatására, a későbbiekben együttes szándék esetén közös produkciók bemutatására és forgalmazására vonatkozik. Az együttműködési szerződést határozatlan időtartamra kötötték.
Richard Rodgers

A MUZSIKA HANGJA

Lelátó

Családi musical két részben
Szereposztás

Maria Rainer: VÁSÁRI MÓNIKA
Berta nővér: CSONKA HAJNALKA
Margaréta nővér: SIMON ANDREA
Zárdafőnökasszony/Apátnő: BENCZE ILONA, Jászai Mari díjas
Zsófia nővér: AMBRUZS KLAUDIA
Georg von Trapp kapitány: LAKLÓTH ALADÁR
Franz, az inas: NAGY GÁBOR
Frau Schmidt, házvezetőnő: SAJGÁL ERIKA
Liesl: RÁRÓSI ANITA
Friedrick ……………………..
Luisa ……………………..
Kurt ………………………
Brigitta ……………………..
Marta ……………………..
Grete ……………………..
Rolf Gruber: SÖVEGJÁRTÓ ÁRON
Elsa Schraeder: KERESZTES ILDIKÓ
Ursula: STATISZTA
Max Detweiler: KISS ZOLTÁN
Herr Zeller: BENKŐ PÉTER, Jászai Mari díjas
Elberfeld báró: ZSOLNAY ANDRÁS
Egy apácanövendék: GALKÓ PATRÍCIA
Von Schreiber admirális: MAKAY SÁNDOR, Aase díjas
Elberfeld báróné: STATISZTA
Frau Zeller: TÉBI MÁRTA
Továbbá: 4 apácanövendék

Díszlet: PERLAKI RÓBERT
Jelmez: GYARMATHY ÁGI
Stylist: BORBÉLY GYÖNGYI
Szcenika: KRSZTOVICS SÁNDOR
Koreográfus: TOPOLÁNSZKY TAMÁS

Korrepetítor: BENCSIK ERZSÉBET
Rendezőasszisztens: SIMON ANDREA
Súgó, ügyelő: RŐTH ILDIKÓ

Rendező: PINCZÉS ISTVÁN, Jászai Mari díjas

Maria a fiatal, életvidám lány apácának készül. De bármennyire is felszabadult és örömteli az élet a kolostorban Abbes nővér vezetése alatt, Maria mégis hamar rádöbben arra, hogy az apáca élet nem neki való. Nem tagadja meg azonban azokat az értékrendeket és elveket, amelyeket a zárdában tanult. Von Trapp százados igazi vonalas katonaember, aki felesége halála után egyedül neveli hét gyermekét egy gyönyörű alpesi házban.

Munkáját segítendő felveszi nevelőnőnek gyermekei mellé Mariát. A lány megdöbben azon, mennyire túlfegyelmezettek, milyen felnőttesen viselkednek a kicsik – úgy dönt tehát, hogy a mogorva Von Trapp szigorú rendszabályait felrúgva, megtanítja a gyerekeknek, hogyan örülhetnek az életnek. Hamarosan egy igazi énekkar vidám hangja visszhangzik az Alpokban…

A második világháború árnyékában játszódó musical évtizedek óta egyike a legnépszerűbb családi musicaleknek.

muzsikalelato

Jegyek vásárolhatóak a Pro Kultúra jegyirodájában és az MKB ARÉNA jegypénztárában. Jegyárak: 3000-5000 forint. Érvényes színházi bérlettel: 2000 forint.

Színházi bérlettel csak a Pro Kultúra jegyirodájában válthatóak kedvezményes belépőjegyek!

A muzsika hangja – Lelátó, jegy árakkal (PDF)

Online jegyértékesítés

megtekintve 16883 / 4137 alkalommal

 

pimpernel520.jpgJúnius 5. – Sajtótájékoztató keretében mutatták be az MKB ARÉNA újabb nagy érdeklődéssel várt előadását. A Vörös Pimpernel, a Musical Színház, valamint a Szolnoki Szigligeti színház legnagyobb volumenű vállalkozása keretében látható majd Sopronban is szeptember 12-én.

Jegyek kaphatóak 5000-10.000 forintos egységáron! A nagy érdeklődésre való tekintettel kérjük időben váltsák meg helyeiket!

Jegyek kaphatóak: MKB ARÉNA SOPRON (info@mkbarenasopron.hu , Tel.: 99/508-968, 99/311-250), hétköznap 8-16 óra között.

Online jegyértékesítés: www.jegy.hu

További jegy értékesítő helyek: Alexandra könyvesboltok, Kisalföld Volán utazási irodák, Pro Kultúra Kht. Jegyiroda, Escort Tourist Utazási Iroda, Blaguss Utazási Iroda

megtekintve 17440 / 4416 alkalommal